Mikor fáj a fog, a munka várhat

Online szerkesztőként dolgozom egy nagyobb hírportálnál. Már éve óta dolgozom a szakmában, de legtöbbször itthonról, mivel van egy kislányom, aki még bölcsis korú, de nem szerettem volna bölcsődébe beíratni, inkább úgy döntöttem, hogy otthonról fogok dolgozni és ő így velem lehet egész nap. Persze ha van valami elintézendő dolgom, akkor anyukámék tudnak rá vigyázni szerencsére, valamint a férjem szülei is, ha úgy adódik. Ilyen volt nemrég is, mikor fogorvoshoz kellett mennem sürgősen és Lillát, a kislányomat az anyósomékra kellett hagynom. Annyira nem szeretem, mikor velük van a gyerek, mivel ők nem annyira szeretnek engem és ezt éreztetik velem, azt pedig nem szeretném, hogy telebeszéljék Lilla fejét. De a fogfájdalmam olyan elviselhetetlenné változott, hogy muszáj volt szüneteltetnem a munkát az egészségem érdekében. Azonban először azt kellett kitalálnom, egyáltalán hova menjek, ahol rögtön el tudnak látni és minőségi ellátást kapok. Nehéz volt találni egy ilyen klinikát, sajnos mostanság kiváltság a minőségi orvosi ellátás.

Először a férjemet hívtam fel a munkában, aki egy multicégnél dolgozik és sajnos nagyon elfoglalt, mert magas pozícióban van, rengeteg meetingje van és nehéz őt elérni sokszor. Most is így volt, ugyanis a harmadik telefonhívásra vette csak fel, kiderült, hogy pont tárgyalás közben hívtam. Mivel ő sem tudott hirtelen jó helyet mondani, a saját fogorvosa pedig épp szabadságon volt, egyedül maradtam a problémámmal. Az internet segítségét vettem igénybe, hogy megtaláljam a tökéletes fogászatot magamnak. Rövid keresgélés után valahogy kilyukadtam a II. kerületben lévő Kacsa utcai fogászati klinikára. A honlapjuk alapján minőséginek ítéltem meg őket, úgy gondoltam, egy próbát megér, ezért fel is hívtam őket. A vonal túlsó végén lévő alkalmazott kedvesen tájékoztatott, hogy van arra lehetőség, hogy akár már holnap megnézzék a fogamat egy ingyenes állapotfelmérés keretében. Először el sem akartam hinni, hogy ilyen közeli időpontot sikerült kapnom. Megköszöntem a gyorsaságukat és gyorsan fel is írtam magamnak, hogy másnap kettő órára már mehetek is.

Mivel aznapra sem változott az állapotom, örültem, hogy máris mehetek az állapotfelmérésre. Az anyósomék átjöttek vigyázni Lillára, ahogy meg volt beszélve. Mikor odaértem a fogorvoshoz, alig kellett várnom, máris beinvitáltak a vizsgálóba. Odabent az orvos alaposan megvizsgálta a fogsoromat, különösen azt a részt, ahonnan az intenzív lüktetést, fájdalmat éreztem. Sajnos rossz hírt közölt velem, mivel kiderült, hogy ki kell húzni két fogamat is oldalról. Nagyon elkeseredtem a hír hallatán, de a doktor megnyugtatott, hogy van lehetőség implantátum behelyezésére az eltávolítás után, így egyáltalán nem fog látszani, hogy kihúzták két fogamat. Azonnal bele is mentem ebbe az ötletbe, miután megtudtam, hogy anyagiak szempontjából sem megterhelőek náluk az implantátum árak. Miután hazaértem, a férjem már otthon volt, a szülei már el is mentek addigra. Mondjuk arra számítottam, hogy meg sem fognak várni. Gondolom teletömték Lilla hasát fagyival… szokásos, nehogy rendesen tudjon vacsorázni szegény gyerek. A férjem rögtön kérdezte, hogy mi volt a fogászaton. Elmeséltem neki, mi történt és hogy implantátumra lesz szükségem. Rögtön az volt az első reakciója, hogy biztos egy vagyon lesz, de megnyugtattam, hogy teljesen vállalható összegbe fog kerülni. A honlapjukon is megmutattam neki, hogy milyen árakkal dolgoznak és ő meglepődött, hogy ahhoz képest, hogy minőségi munkát végeznek, milyen olcsó az ellátás. A felettesemnek szóltam, hogy az elkövetkezendő pár napban nem leszek olyan proaktív egészségügyi dolgok miatt, de szerencsére megértette. Ezért is jó a médiában dolgozni, főleg ha adott a home-office lehetőség, cikkíróként lényegében úgy osztom be magamnak az időmet, ahogy akarom. Ha szeretném, dolgozhatok éjszaka is, a lényeg mindig az, hogy hozzuk a számokat.

implantatum-arak

Szerencsére a fogászati klinikán gyorsan dolgoztak az implantátumon, szóval nem estek ki sokat a munkából. A fogaim eltávolítása után hamar megtörtént az implantátum felhelyezése, alig éreztem ezekből valamit, nagyon jól érzéstelenítették a területet. Mikor teljesen végeztünk, tisztára olyan volt a fogsorom, mintha nem szedték volna ki két fogamat is. Az implantátum nagyon jól sikerült, meg sem lehetett különböztetni az eredetitől. Köszönettel tartozom a Kacsa utcai fogászatnak, hogy rendbe hozták a fogamat és teljesen megszüntették a kellemetlen tüneteimet. Hamar vissza tudtam térni a munkámhoz teljes erőbedobással és ismét aktívan tudok együtt időt eltölteni a kislányommal.