Ingyenes hirdetésfeladással kerestem pénzt

Régen hírolvasóként dolgoztam egy rádiónál. Nagyon élveztem ott a munkát, viszont aztán a kevés hallgatóság és finanszírozási problémák miatt sajnos becsődölt a rádió, és sokan hirtelen munkanélküliek lettünk. Volt, aki hamar talált új munkát, mert volt B terve, vagy esetleg protekció segítségével sikerült új munkát szereznie. Viszont én nem voltam ilyen szerencsém. Nem volt se B tervem, se protekcióm más helyeknél, így nekiláttam az álláskeresésnek. Féltem, hogy soha többé nem találok olyan jó munkát, mint ami volt, a többi rádiónál mind tele vannak, és amúgy is elég nehéz a piacon elhelyezkedni. Hiába van az embernek egy jó munkája, sosem tudja, hogy mi történhet, és eléggé magam alatt voltam ami azt illeti. Keresgéltem állásokat, de egy ideig nem igen találtam. Nem tudtam, hogy mibe lehetnék még jó. Alkalmi munkákat vállaltam el, de sajnos egyik sem volt olyan jövedelmező. Azonkívül nem tudtam mit kezdeni a hirtelen jött sok szabadidővel. Na, persze, tudtam volna, elmenni nyaralni, de hát ahhoz pénz is kell, és mint mondtam, nem álltam túl jól. Nem tudtam, hogy mihez kezdjek, míg végül az egyik barátnőm adott egy jó ötletet:

  • Annyi sok felesleges dolgot halmoztál fel az idők során. Add el őket, és abból is tudsz egy kis pénzt szerezni!
  • Eladni? Ugyan hol? És egyáltalán kinek kellenek azok a kacatok?
  • Neked kacatok, de lehet van, aki szívesen megvenné őket. Nem tudhatod!
  • Jó, rendben. Akkor segíts! Hol tudnám eladni őket?
  • A nextapro.hu-n ingyenes hirdetésfeladással szabadulhatsz meg könnyen és gyorsan a már nem használt dolgaidtól. Ráadásul még pénzt is kapsz érte!
  • Tényleg? Rendben, kipróbálom. Nekem már úgyis mindegy!
  • Na, ilyet ne mondj!

Miután a barátnőm kicsit feldobta a kedvem, és sikerült az önsajnáltatásból felocsúdnom, nekiláttam a keresésnek. Végül is, lehet, hogy a sors akarta így, szóval akkor vágjunk neki.

Felmentem a nextapro.hu-ra. Kiderült, hogy a hirdetésfeladáshoz nem is kell felregisztrálni, hanem az első hirdetésfeladáskor a gép automatikusan generál egy profilt a hirdetőnek, vagyis jelen esetben nekem. Egyszerű, könnyen kezelhető felületnek tűnt az oldal, ahol az ember könnyen és letisztázva láthatja a hirdetéseke, az üzeneteket, az általa bejelölt kedvenc termékeket, és ki lehet emelni hirdetéseket, hogy több érdeklőt találhassak. Aztán pedig rengeteg tipp és és hasznos tudnivalót találtam az oldalon, amik elősegítették, hogy biztonságosan és egyszerűen tudjam lebonyolítani az eladásokat. Így egy olyan, mint én, aki még sosem adott el online, is gyorsan és könnyen belejött az eladásba. A biztonságos eladások érdekében Csaló szűrő rendszerük is van. Ez azért is jó, mert így sokkal nagyobb bizalommal fordulnak felém az érdeklődők. És én a bizalommal igyekszem nem visszaélni. Sorba töltöttem fel az eladni kívánt dolgaimat, a feltöltések tényleg csak pár percet vettek igénybe. Pár óra múlva már jöttek is az érdeklődök. Nem is hittem volna! Felvettem velük a kapcsolatot, így aztán már másnap lebonyolítottam az első eladást. És ez csak folytatódott. Egyre több és több mindentől tudtam megszabadulni korrekt áron. Örültem, hogy hasznosan töltöm a szabadidőmet, ha már hirtelen ennyi lett és még pénzt is keresek vele. Nem sokára egész jól álltam anyagilag.

Aztán pedig jött a csoda, ugyanis találtam egy jó állást. Elmentem interjúra és rögtön fel is vettek! Hihetetlen! De azért örülök, hogy rátaláltam erre az apróhirdetéses oldalra, és segített átvészelni az anyagi bizonytalanságot. Ráadásul sikerült egy tök jó közösséget is kialakítani a vevőimmel, és később én is vásároltam tőlük. Ilyenkor érzi azt az ember, hogy hasznos az internetezés!