Egy aktatáskát ajándékoztam az egyik alkalmazottamnak

A cégünk mindent megtesz annak érdekében, hogy sikeres legyen. Én, mint cégvezető nagy hangsúlyt fektetek minden apró részletre, hiszen rengeteg ügyfelünk van. Olykor hírességekkel is dolgozunk, akik után hemzseg a média, és sosem tudhatjuk, melyik újságíró vagy riporter figyeli meg éppen a munkánkat.

Ritkán szokott nálunk megüresedni pozíció, csak bevált, szakképzett emberekkel dolgozunk. De ezeknek a szakképzett, magas intellektuális képességű embereknek is lehetnek problémái, olykor zűr is keletkezhet a magánéletükben, és nap- mint-nap látom, hogy mennyire küzdenek, hogy a magánéleti problémáik ne menjenek a munka rovására.

Akik elsőre látnak, azok mindenképp egy magabiztos, szigorú embernek tartanak, de aki már régebb óta nálunk dolgozik, az tudja, hogy van szívem. Sőt, magamon viselem az alkalmazottaim sorsát, csak ezt olykor nem mutatom. Hiszen nálunk tényleg sokat és jól kell dolgozni. Ez nem a lazsálás helye!

Egy nap azonban Margit – aki csak bár pár éve dolgozik nálunk, mégis nagyon jól, s eddig nagyon elégedett voltam a munkájával – most nagyon maga alatt van. Be van lassulva. A legutóbbi jelentésében pedig több hibát is ejtett. Persze megmondtam a helyettesnek, hogy szóljon neki, szedje össze magát, de csak nem ment. Én elvárom a tökéletes megjelenést, de Margit megjelenése azon a héten korán sem volt tökéletes. Lefolyt smink, gyűrött ruha, és egy szakadt, mocskos táska.

Behívtam magamhoz Klárit, az asszisztensemet.

  • Klára!
  • Igen is főnök úr!
  • Kérem, mondja meg, hogy mi van Margittal!
  • Főnök úr, Margit mostanság nem dolgozik túl jól, a jelentésekben több hibát is vétett, és a megjelenése sem volt kifogástalan.
  • Azt már én is észrevettem Klára! Azt mondja meg nekem, hogy mi miatt van ez! Maga nő, meg a többiek, biztos tudnak erről!
  • Arra kér uram, hogy mondjam el milyen pletykát hallottam róla?
  • Bármilyen furcsa is, arra kérem. Avasson be!
  • Rendben van főnök úr. De ez nem teljesen 100%-os információ, a Helgáék terjesztik…
  • Klára! Mondja már!
  • Igen is, főnök úr! Tehát az a hír járja, hogy Margit és a férje válnak.
  • Válnak?
  • Igen, harminc év házasság és két gyerek után, Margitot megcsalta a férje egy fiatalabb nővel, s ez okból válnak.
  • Válnak?
  • Igen uram, s Margit önbizalma ez okból a béka segge alatt.
  • Kérem, ne beszéljen így!
  • Elnézést főnök úr, tehát Margit önbizalma megcsappant, ez okból teljesen elhagyta magát. Nem tartja magát szépnek!

Sajnáltam Margitot. Nem lehetett könnyű neki. Azon morfondíroztam, hogy lehet vajon Margiton segíteni. Majd végül rájöttem! A nők szeretik az apró ajándékokat, figyelmességeket, hiszen az én feleségem is szereti. Innen tudom. Megbeszéltem a feleségemmel, ő azt tanácsolta vegyek Margitnak egy táskát. De szigorúan csak a munkába való járáshoz, egy munkába való aktatáskát. A feleségem megmutatta azt az oldalt ahonnan rendelni szokott. Nagyon jó minőségű, olasz bőrből készült táskákat találtunk megfizethető áron. Margit kedvenc színe a piros, így ki is választottunk egy szép, női táskát. Bár én még sosem rendeltem online, a feleségem mindenbe segített. Mivel 10 000 forint felett vásároltunk, így a szállítás ingyenes volt. Micsoda szerencse! Talán magamnak is kéne rendelni egyet. Természetesen férfibe!

Meglepő módon pár napon belül ki is hozták. Még jobban is nézett ki, mint a képeken! A feleségem sokáig szemezett vele, de én mondtam neki „ezt nem kapod meg asszony! Ez a Margité!” Ekkor csak lebiggyesztette a száját. „Asszony! Neked ezerféle táskád van! A Margitnak meg egy se! Azzal a szakadttal nem járhat dolgozni! Nem méltó a cégünkhöz!” Ő erre meg „jól van, jól van”.

Másnap hívattam Margitot az irodába. Félve jött be. Kopogott.

  • Igen, tessék! – szóltam ki. Bejött.
  • Jó napot igazgató úr! Hívatni tetszett.
  • Jó napot. Bizony, hívattam. Esetleg tudja, miért?
  • Mit sejt?
  • Azért, mert az igazgató úr nincs megelégedve a héten és a múlt héten nyújtott munkámmal.
  • Ez bizony így van Margit.
  • S most ki akar rúgni.
  • Kirúgni? El akar menni?
  • Nem, dehogy akarok. Az lenne csak az utolsó csapás nekem! Csak azt hittem, ki akar rúgatni.
  • Nem akarom én.
  • Nem?
  • Én csak azt akarom, hogy jobban dolgozzon, s odafigyeljen a megjelenésére. És ebben segítek önnek. Maga csinos hölgy, nem járhat akármivel dolgozni!

Láttam, hogy elpirult. Talán ezt a bókot a feleségem is megbocsájtja. Ám amikor előhúztam, a szép, piros aktatáskát, elkerekedett a szeme.

  • Ezt önnek adom, Margit! Szigorúan a munkájához!
  • Jaj, ez, de gyönyörű! Nem fogadhatom el.
  • A főnöke vagyok, Margit. Utasítom, hogy fogadja el!
  • Jaj, nekem sosem volt ilyen gyönyörű táskám! El sem hiszem! Ez hihetetlen! Köszönöm!
  • Szívesen Margit, de most már menjen ki, s kint csodálkozzon tovább! Nekem dolgoznom kell! S ha kicsodálkozta magát, maga is folytassa a munkáját, ezúttal hibátlanul!

Margit mosolyogva bólintott, s kiment a csodaszép táskájával. Azután már sokkal jobban dolgozott, mint annak előtte. S a táska ára többszörösen is megtérült! Az egyik legjobb befektetésem volt!